Sziasztok! Végeztem minden nyári elfoglaltsággal és itt vagyok ismét... :) De fura érzésem van most. Másfél év telt el és most vége... Még nem tudom, hogy végleg vége-e de Aideen és Bernie története most befejeződött... :/ Köszönöm mindenkinek aki támogatott és kritikusom volt. Mindenkinek aki velem izgulta végig a történetet vagy akár csak bele-belepillantott. Fantasztikus élmény volt végig vinni ezt a sztorit. Talán nemsoká találkozunk egy új történet keretében. Még nem tudom. Nem lövök le semmit. Addig is legyetek rosszak, a többi nem számít ;) Puszi, A.F.
21. Fejezet
Evanescence - My Immortal
A farkas hatalmas mancsai satuként szorultak áldozata torkára. A férfi bágyadtan rúgott párat a lábaival, de az erős szorítás és a vérveszteség miatt ájulás környékezte. Ujjai görcsösen kapaszkodtak a kézbe mely a torkán pihent. Egyre kevesebb levegő jutott a tüdejébe. Szeme előtt őrülten kergették egymást az apró csillagok. Végül kezei elernyedtek, feje hátracsuklott, megadta magát a sorsának...Evanescence - My Immortal
*Aideen*
Egy pillanatig dermedten bámultam az eseményeket majd mint aki kábulatból ébredt, tétován előléptem. Kitátottam a pofámat. Borotvaéles fogaim közül dühödt üvöltés szakadt ki.-Ereszd el!-két hatalmas lépéssel a farkas mellett teremtem és irdatlan erővel a, Bernie-t tartó, kezére sújtottam. Fogaim eközben a vállába mélyedtek. Felmordult és az ájult férfit eldobva felém kapott. Eleresztettem és hátraugrottam. Kerülgetni kezdtük egymást. Fogalmam sem volt kivel állok szemben. Tudtam, hogy nem az apám az. De vajon ki lehet?
Nem engedett be a gondolatai közé. Minden összezavarodott a fejemben mikor megszólalt. Ezt a korcsot választod helyettünk?! Egy EMBERT? A fajod szégyene vagy Aideen!-szavai ökölcsapásként sújtottak az agyamra. Kihasználva a figyelmetlenségemet, két lábra ágaskodva ugrott nekem. Felsikoltottam a fájdalomtól amint fogai a húsomba mélyedtek. Agyaraimat csattogtatva próbáltam felé kapni. Ám csak a levegőt haraptam. Túl messze volt. Veszettül kapálóztam míg végül elkeseredésemben egy mélyről jövő vonyítás szakad fel a torkomból.
*Vince*
A kölyök hangja tőrként csapódott a fülembe. Letöröltem a vért a pofámról és felegyenesedtem. Orromat a szélbe emelve kémleltem. A szagok, mint valami láthatatlan fonal, vezettek előre. Futottam ahogy csak a lábam bírta. A Hold fényében velem szaladt az árnyékom is mint valami nyurga, bosszúálló kísértet.Csak egy hatalmas szőrkupacot láttam a földön görnyedni. A szívem kihagyott egy ütemet. Megint elkéstem... Közelebb érve hallottam meg az elfúló zokogást.
-Ne merészelj meghalni!-nyöszörögte Aideen. Már minden világos volt. Visszahátráltam a sötétbe. Csupán csendes megfigyelője akartam maradni az eseményeknek melyekbe egyébként sem lehetett beleszólásom...
*Bernie*
"Ha menni kell, hát menni kell..." szokták mondani nagy bölcsen. Hát most itt volt a pillanat. Menni kell... Borzalmasan hideg volt, de ezt leszámítva cseppet sem volt filmes a jelenet. Semmi szakadó eső és hatalmas villámok. Csak az egyre uralkodó éjszaka és mi ketten... Aideen felettem térdelt és válogatott szitokszavakkal illetett.-Ne merészelj meghalni te utolsó egoista bunkó!-zokogott fel.
-Bocs!-mosolyogtam keserűen. Éreztem, hogy fogy az erőm.-A másik...?
-Elintéztem...-motyogta a könnyeit törölgetve.
-Szép volt kis harcos!-egyre nehezebb volt levegőt vennem.-Ne bőgj! Így legalább megszabadulsz egy idegesítő tényezőtől...-próbáltam humorizálni.
-Mekkora seggfej vagy!-bokszolt bele a vállamba majd közelebb hajolt.-Mit tegyek?-suttogta elkeseredetten. Szája centikre volt az enyémtől.
-Csókolj meg...-mondtam egyszerűen. Ajkunk a lehető legpuhábban találkozott. Sós könnyek és mérhetetlen szomorúság ízét éreztem a nyelvemen. Itt volt az idő... Puhán mélyedtem a sötétségbe mely elnyelte az elmémet és testemet. Csak zuhantam és zuhantam. Először csak puhán majd egyre rázósabb lett a zuhanás végül a sötétségben puffantam. Minden puha lett és békés. Meghaltam...
*Aideen*
Bernie teste ernyedten pihent a karjaimban. Szemét lehunyta, pillái az arcát súrolták. Mintha csak aludna...-gondoltam keserű könnyekkel küzdve. Lassan a földre fektettem. Lehajoltam és egy csókot leheltem a homlokára. Egyetlen mondat kúszott a fejembe. A szellőnél is halkabban suttogtam az ég felé nézve.-Go dtuga Dia suaimhneas síoraí dó...*
Felnéztem a Holdra. Te átkozott!-morogtam.-Miattad van minden!-öklömet magasba emelve kiáltottam. A kiáltás vége panaszos vonyításba fúlt... Állati énem felszínre törésével az érzelmek elszabadultak bennem. Nem tudtam kontrolálni. A mellkasomhoz kaptam. Ki akartam tépni fájdalmat. Megtántorodtam a veszteség súlya alatt. Futni akartam. Elfutni innét messzire. Oda ahol senki nem talál rám. Soha többé nem akartam visszajönni...-Aideen...-szólalt meg Vince mögöttem. Meg sem tudtam ijedni. Ráemeltem a tekintetem majd megráztam a fejem.
*Vince*
Lesújtó volt látni a gyötrelmet a lányom szemében. Tehetetlenül kaptam utána, de csak a levegőt markoltam. A farkas beleveszett a sötétségbe. Elkéstem...
*Isten örökkévaló békét ad neked/neki...
